2011. július 30. szombat, 07:44
Cikksorozatunk befejező részében Mr. Stamoulis többek között a közösségi média térhódítását tárgyalja. A
közösségi oldalakra való optimalizálás ugyanis elsődleges szerepet játszhatott a
SEO marketing eszközé válásában. Talán éppen ennek a fejlődésnek köszönhető, hogy – kisvállalkozásoktól a multinacionális cégekig – a
SEO ma is elsőrangú szerepet játszhat az üzleti életben…
A hálózat hálójában
A közösségi média még nem igazán jelent meg 2004-ben. A
Facebook, mint a közösségi háló 4 mázsás gorillája, ekkoriban még alig működött. Természetesen nem volt még Twitter, valamint LinkedIn sem. Miközben a kisebb közösségi oldalak már megjelentek, valódi robbanásszerű fellendülésük csak az elmúlt évekre tehető. 2004-ben, még, ha kapcsolatba akartunk lépni valakivel a világhálón, akkor küldhetünk neki e-mailt vagy IM üzenetet. Mostanra viszont: tweetelhetünk, posztolhatunk, megoszthatunk, lájkolhatunk, bookmarkolhatunk, és még sorolhatnánk. A tartalom elképesztő sebességgel kerül át az egyik embertől a másik emberhez. A közösségi hálónak köszönhetően, pedig a világ másik végén élő emberekkel is kapcsolatot építhetünk.
A
SEO pedig most kezdte el körülvenni magát a közösségi hálóval. A keresőmotorok így – a keresési eredmények rendezése érdekében – a közösségi hálóról való adatokat saját algoritmusaikba kezdték el beépíteni. A barátaink által Facebookon illetve a Twitteren keresztül megosztott információt pedig arra használják, hogy azok hatással legyenek az általános keresési eredményekre.
Online készültségben
A Blackberry, mint az első okostelefon 2003-ban jelent meg. Az elképzelés, miszerint akárhova mentünk, számítógép nélkül tudtunk kapcsolódhattunk emailjeinkhez, forradalminak számított. Az Internet hirtelen mobil lett. A később megjelenő iPhone-ok és Android telefonok elősegítették az online kapcsolatot, ma pedig a mobilkészülékek piacát már az okostelefonok uralják. A helyi keresések a
keresőoptimalizálás egyre fontosabb részévé váltak, s mindez pusztán a mobiltelefonok, valamint a táblagépek (mobile tablets) térhódítása miatt történt. 2004-ben pedig nem létezett még Google Maps sem, ma pedig már egy címet, valamint a hozzá tartozó útirányt akár GPS mobil eszközünkkel is megkereshetünk.
A fogyasztók, valamint a vállalatok egyaránt akarták, hogy képesek legyenek útközben is kapcsolatot teremteni egymással. Amióta pedig soha nem lehet megszüntetni az online létezést, a mobil marketing úgy fejlődött, hogy lehetővé tegye a vállalatoknak a fogyasztók megcélzását, tekintet nélkül arra, hogy hol vannak, vagy éppen mit csinálnak.
Ezek a jellemzők ugyanakkor semmi esetre sem jelentenek kimerítő listát a
keresőoptimalizálás területén csupán az elmúlt 7 évben történt változásokról. De remélhetőleg jobb képet adnak arról, hogy mekkora mértékben változott meg ez a játék. A következő alkalommal pedig, amikor a
SEO haláláról szóló blogot vagy cikket olvasunk, emlékezzünk rá, hogy a
keresőoptimalizálás sohasem hal meg igazán. Pusztán fejlődik, hogy alkalmazkodjon az idők változásaihoz.
A Szerzőről
Nick Stamoulis a Brick Marketing alapítója és elnöke. A Brick Marketing egy bostoni székhelyű cég, amely a teljes körű közösségi média marketing szolgáltatásokat nyújt. Több, mint 12 éves iparági tapasztalatával, Nick Stamoulis tudását napi rendszeresség SEO cikkek formájában, a Search Engine Optimazation Journal blogján is megosztja olvasóival.
SEO: Akkor és most 1. rész
Minden jog fenntartva, Pontkom Stúdió Kft.
Szóljon hozzá!