A cikksorozat befejező részében Mike a rangsor-analízis összetettebb fogásaiba enged bepillantást olvasóinak.

  1. Kapzsiságunkat ellensúlyozzuk változatossággal

A világhálón kereskedőket mindig izgalommal tölti el, amennyiben az első tíz találat között ugyanarra a kulcskifejezésre több mint egy oldaluk jelenik meg. Ennek alapján figyelembe kell vennünk, hogy a láthatóság hiányában forgalmat illetve eladásokat produkálni nem képes oldalak vajon nem támogathatóak e jobban más kulcskifejezésekkel.
Ne hozzunk elhamarkodott döntést. Ha egy kulcskifejezés hetedik helyen szerepel az egyik oldalon illetve a tizenötödiken, a másik oldalon, akkor ne feltételezzük, hogy az előbbit azért érdemes fejlesztenünk, mert közelebb van az első helyhez. Inkább mérlegeljük, hogy mit tettünk meg az eddigiekben az említett oldalakkal, így nézzünk a weboldallal kapcsolatos tematikus kulcsszavakkal, a tartalom mennyiséget, a konverziós lehetőségeket és így tovább. Például az egyik oldalon hetedik az elérhető legjobb helyezés, a másik oldalon viszont nem sokat kellett tennünk a 15. hely megszerzéséhez. (Ennek alapján ez utóbbi oldalunk könnyedén továbbfejleszthető a keresőoptimalizálás segítségével.)

  1. A történet másik részét a látogatók mondják

Néhány vállalat a konverziókat illetően sajnos kevés beállítással és információval rendelkezik. Az elemző programok segítségével ugyanakkor legalább a honlap látogatottságát meg tudjuk tekinteni. Elvégre, a legtisztább értelmében a látogatottság mérésével láthatjuk a honlapunk által elért eredményeket.

  1. Legyünk őszinték a konverziókkal kapcsolatosan!

Mivel számos weboldal csak kevés alkalommal tud kapcsolatot teremteni látogatóival, így a minősítés mellett számos egyéb tényezőt is szem előtt kell tartanunk. A legmagasabb szintű értékelés könnyen hiábavalónak bizonyulhat, amennyiben látogatóink nem éppen felhasználóbarát kezelőfelületet, szöveggel túlterhelt oldalt valamint Call to Action elemek nélküli információkat találnak. Telefonszámunkat a 14. bekezdésben ajánlani szintén nem mondható hatékonynak.

  1. Legyünk tisztában honlapunk erősségeivel!

A jó minősítés (vagy éppen annak hiánya) miatt tudnunk kell honlapunk erősségeiről és gyengéiről. Figyeljük a versenytársakat. Tanuljuk meg, mely honlapok állnak az első helyen és melyek azok, amelyek még éppen belefértek a legjobb tíz közé.
Melyek a jó minősítésű honlapoknak azon tulajdonságaik, amelyek hiányoznak a mi oldalunkról? Például lehet nagyszerű domain nevük (nem kevésbé jó kulcsszavakkal), kor előnyük, több minőségi hivatkozásuk, avagy tematikus kulcsszavaikat kihangsúlyozására többszörös lapokon létrehozott több minőségi tartalommal rendelkeznek, stb.

Az üzlettulajdonosok valamint a világhálón kereskedők mindennap tanulhatnak valamit a honlap értékelésről, ám a weboldal helyezése önmagában aligha lehet segítségükre. A minősítést ugyanis a teljes forgalom, az egyes konverziók, a honlap érdekében megtett keresőoptimalizálási erőfeszítések, illetve a weboldal életképességének tükrében is meg kell vizsgálnunk. Mindezek mellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy kulcsszavainkat mennyire vagyunk képesek terjeszteni honlapunkon keresztül.

Végezetül. Az elérni kívánt értékelés támogatásának hosszú útján több oldalra is szükségünk lesz. Tehát, miközben időt és energiát áldozunk egy oldal felépítésére és működtetésére, körültekintően vizsgáljuk meg honlapunkat valóban támogatni képes kulcsszavainkat – most és a jövőben is.

A szerzőről
Mike Murray web-stratéga a Word Synergy vezetője. A World Synergy a honlap tervek, az egyedi internetes alkalmazások, valamint az üzleti stratégiák és szolgáltatások hálózatának kiépítésére koncentráló vállalat. Mike a webfejlesztés és az online marketing területén már több mint 13 éves tapasztalattal rendelkezik, valamint gyakori vendége számos belföldi és nemzetközi konferenciának, köztük a keresőmotor-stratégiákkal kapcsolatos rendezvényeknek is.

Minden jog fenntartva Pontkom Stúdió Kft.

Népszerű szavak:



Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Elérhetőség

Pontkom Stúdió Kft.
Tel:06-1-769-2342 Mobil:06-70-631-8869
Email:info kukac xhu pont hu

Pontkom Stúdió Ügyfélszolgálat

Kérem engedélyezze a felugró ablakot!

Hírlevél!

Olyan ajánlatokat, kedvezményeket vehet igénybe, amit a weboldalon nem publikálunk!
Név:*
E-mail cím:*
Weboldal:
Telefonszám: